Ki vagy te ...
Olyan régen volt, alig emlékszem,mégis mostanában vissza-vissza tér. Nem tudtam meg, hogy ki volt, és ő sem mondta el. Lehet, hogy nem is tudta, hogy engem érdekel. Csak arra emlékszem,hogy egyik év telt a másik után,és én csak néztem. Néztem ahogy felnövünk, majd elmegyünk. Ki amerre akar,és van aki csak sodródott. Az álmokban megmaradt az arca, és a meleg barna szemei .
Most ilyenkor ősszel, amikor kezdődik az iskola és ezer szinbe borul a táj,újra vele álmodok, és tudom, most már biztos vagyok benne hogy hol kellene lennem. De nem ott vagyok. Valahol teljesen máshol.
A lélek kavarog, felsir, jajveszékel visszajár az ódon iskolak falai közé. Hogy lehet az hogy nem múlik el, Hogy soha nem múlik el. Hogy lehet az , hogy mégsincs rendben semmi. Kutatok, keresek, találok. De most is csak titokban távolról szemlélem. És valami folytogat. Mit kezdjek vele. Csak most tudtam meg, hogy ugyanaz a csillagjegye ami nekem, szinte egy napon születtünk. Most ahogy igy jobban elnézem igy titokban ezt a képet, látom hogy hasonlit rám. Pont olyan a rezgése mint az enyém. Csak nézem és tudom, hogy minden földi bánatom kulcsa nála van. Valószinűleg a lélektársam. Bár még élhetnénk sokat, és lehet hogy fogunk is, most mégis úgy érzem, hogy sok-sok csillaggalaxis választ el egymástól, és jelenlegi körülményeinket tekintve nem ebben az életben fogunk találkozni. Mármint úgy, hogy mindketten felismerjük egymást. Örülök, hogy boldog. Látszólag én is az vagyok.
