Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Puerto Rico

2016.12.10

Puerto Rico..

A világ közepe, mondják sokan. Soha nem értettem. Olyan nincs gondoltam többször is, el sem tudtam volna képzelni, mégis létezik. 

Bekapcsolták a biztonsági öveket. Landoláshoz készült a gép. Az ablaknál ültem. Eléggé instabilnak tünt az egész leszállás, valószinűleg nagyon fújt a szél. Akkor még nem is gondoltam, hogy itt mindig ennyire fúj a szél, fogalmam sem volt, hogy azért mert a világ közepe fele közeledünk. Az utasok a telefonjaikkal tapadtak a boeing ablakira ,volt aki fotókat, volt aki videókat készitett. A kabinban érezhető volt az izgalommal járó feszültség arra vonatkozóan, hogy mindjárt leszállunk a Paradicsomba. Nem is tudtam hogy a Földön van.

Az óceán habjai fehéren fodroztak, és ahogy közeledett a gép úgy volt egyre jobban kivehető a sziget körvonala, a pálmafák lombjai ahogy meghajoltak a szélben olyan volt, mintha valamennyien a leszálló kis repülőt köszöntötték volna.

Kék volt, nagyon szép kék, olyan szép amilyet csak utazási magazinokban lát az ember. Még közel sem voltunk a kiszálláshoz, már is átjárta az egész utasteret a nyár simogató érzése. 

Akkor még azt sem tudtam, hogy közel egy év múlva ott fogunk élni, ahogy azt sem hittem volna, hogy ott fogom megpillantani a vilag közepét.

Kicsit feszesen  és intenziven landoltunk, és már is gurult a vasmadár. Hangos taps és ujjongás járta át az utasszállitót. Egy pillanatra érezni lehetett, hogy jo az ember és tényleg létezik a Szeretet, hogy a világ minden pontján ugyanazt jelenti a Boldogság és az Öröm érzése. Akkor láttuk egymást előszőr, de arra az egy útra mindenki levetkőzte az egó kitartó szélsőségeit és szerette egymást. Álltalában mindig ilyenek az utasok. Mindig amikor fölszáll a gép egészen a célállomás parkoló állásáig érezni lehet, hogy számithatunk egymásra. 

Majd mindez másodpercek alatt megszűnik és olyan az egész mintha soha nem is lett volna. Csak a szemét marad amit maguk után hagynak és az utolsó mosolyok, hogy köszönik, hogy sikeresen leszálltunk most is. 

Akkor is egy ilyen pillanat volt, bár ezt akkor még nem érthettem meg ennyire hiszen elképzelni sem tudtam, hogy egy év mulva légi utaskisérőként fogok ugyan azon a gépen utazni és átélni mindezt.

A télből indultunk, átrepültük a fél világot és leszálltunk a semmi közepén egy aprócska szigetén az örök nyárban. Lágy szellő fújta a pálmákat  a reptéren és érezni lehetett az óceán illatát  a levegőben. 

Soha nem gondoltam volna, hogy Janus arcának két oldala van. Eszembe sem jutott, hogy az Univerzum nem csak a napos oldalát rendelteti el számunkra. 

Végtelen hosszú sorok lennének ezek, ezért valahogy megprobálom röviden és úgy megközelíteni a dolgokat, hogy ti is egy kicsit lássátok és ott lehgyetek. 

Meleg volt a szellő, és már nem is fujt annyira a szél, amikor kiléptünk a reptér ajtaján. valahogy olyan érzése támadt az embernek, hogy megérlkezett és innen nem megyünk haza, mert nem kell. Két hónapra mentünk akkor , és minden nap egy varázslat volt. A hajnali óceán, a meleg szellő, a pálmafák, és a zene, az esti élő zene , ami hajnalig hallatszott fel a hegy tetejére, egészen a teraszig, ahogy ott ültünk és szangriát ittunk. A barátainknál voltunk. Vendégek csak. De mégis jó volt. Minden nap rácsodálkoztam a Szépségre ami abból a helyből áradt. 

Alig telt el pár hónap ez után oda is költöztünk, és én repültem, és landoltam, és repültem és landoltam ujra és ujra, minden nap. Több lettem mint egykor voltam, annyira, hogy része lett as személyemnek a hely, a repülő, a " feeling" ahogy a mai világpolgár sznobista módon mondani szokta.

Aztán egyszer csak jött az Univerzum másik arca. Az egyik elment, a másik meghalt vagy csak átalakult, az Ég beborult, és képzeletben sötétség és eső lepte el az egész szigetet. Már nem ugy szálltak fel a gépek, nehéz volt a szárnyuk, landolni is elfelejtettek sokszor. Az egész Sziget fogta magát és megmutatta a másik arcát.  

A sok bánat és szomoruság elég volt ahoz, hogy végül 2016 májusában hazaköltözzek ismét Magyarországra, de a Szépséget és Varázslatát még ez sem tudta megtörni. Ma is szivesen megyek vissza és hallgatom meg ujra a tenger morajlását,, érzem a szellő meleg símogatását arcomon, hallom a zenét felszállni a hegy tetejére, és csodálom a varázslat fényeit ahogy a korlátra támaszkodva lefele nézek. Béke van a lelkemben, és már nincsennek könnyek az arcomon. Csak állok ott, mint aki előszőr látja, és azt érzem valamilyen oknál fogva ott vannak az angyalok  így nem vagyok egyedül, és boldog vagyok.

 

Egy döntésen múlik csak hogy felülkerekedj a bánaton, és újra átöleld a világot.

 

 
 

 


Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2019 >>


Statisztika

Most: 1
Összes: 24527
30 nap: 1952
24 óra: 53