Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bilincsek

2019.06.17

A váróban ülök, arra várok, hogy szólitsanak a vizsgálatra. Itt sem találnak semmit.

Fogalmuk sem lesz róla,hogy mi a baj. Ez végül is nem olyan rossz,azon fölül,hogy a tünetek megvannak. Gyomorszúrás. Nincs is ilyen fogalom az orvosi szakirodalomban. Ezt most én igy jól kitaláltam. Nevezzük annak. Mert vegül is az.Nem lehet tudni,hogy mitől van,nagyon azt sem hogy mikor mi váltja ki. Amikor viszont van, az elképesztően ijesztő érzés tud lenni. 

Egy magazint nézek ,miközben várom hogy teljen az idő .Érzem valahol mélyen most is a bizonytalanságot. Fel pillantok egy másodpercre de semmi változás ezért visszarévedek a szines lapokra, amelyeket el sem olvasok, csak lapozok egymás után és nézem a képeket. Örült az egész világ, megállapitom a látottak alapján,és nincsen semmi amibe belekapaszkodhatnék, hogy nekem legalább jó a dolgom. Mentő gondolatot keresek, de nem igazán jut semmi vagy senki eszembe, aki mögé elbujhatok mindezen örültség elől. Nagyon nincs is aki közül választanom. Egy, két ember, de velük sem sokra megyek. És nem a hétvégi csalódás és összeomlás miatt -amit mellesleg már egész jol viselek és képessé váltam rá,hogy úgy tegyek mintha el lenne nézve minden-vagy a jelen stagnáló hazugságai miatt Valahol a lelkem mélyén zokogó magány üldögél és erre nem ismerek méltó embert aki  ezen enyhiteni tud vagy netán megszüntetné. Legalább is a józan tudatom nem ismer senkit. Ugye minderre ott van az a sok jó dolog amibe ideig oráig belekapaszkodhatunk, az örült világ produktumai, de aki ezeken is túl van tudja,hogy semmi értelmet és megnyugvást nem adnak. 

Egyik oldalon hirtelen megakad a szemem és eltűnök a látottakban. Régóta várt ,nagyon távoli béke környékezett meg. Olyan hüvös volt és messzi, mint amilyen messzi az ország, a vidék, vagy a rég letünt korok emlékei lelkemnek. 

Ismét láttam őt és megnyugtatott. Nem a személy akinek a nevét viselte,nem is a karakter aki most ebben az életben a magazin lapjairól visszanézett rám, hanem a lélek aki valamelyest körülhatárolja önmagát, legalább is külső látható formában. 

Ha még mindig csak emlékezek akkor ez a kép nagyon hasonlitott valakire, aki a békét hordozza számomra. Ezek a felismerések sajnos ismét arra a  következtetésre juttatnak,hogy jelenlegi helyzetem személyei csak másolt emléknyomatok az idő hömpölygő tengerében.  

Hirtelen azt éreztem felállok,kirohanok az ajtón ,felülök egy Norvégiába tartó gépre, ott leszállok és csak sétálok a morajló tenger hűvős partján,hallgatom a sirájok hangját,nézem a norvég halászok békével eltöltő munkáját, és magamba szivom az éltető levegő minden oxigén atomját. 

Lehunytam a szemem és személyiségem kivetitett része  máris szabadon szárnyalt. Régen nem éreztem már ezt a békét és illatokat. Könnyűnek éreztem magam és boldognak.Egy világban ahol, otthon vagyok. Ahol tiszta a levegő és egészségesek az ételek,ahol számomra nincs ármány és hazugság, ahol az élet koronát tett a fejemre bilincsek helyett. Ahol mindenki más értünk van, ahol acélszürke szemed ragyogása magában rejti a hajnali napsugarak ölelő fényét. 

Hirtelen feleszmélve a nevemet hallván mentem be az orvoshoz, aki újabb fájdalom kiséretében megállapitotta ,hogy minden rendben van.  Kattant az ajtó és kattantak a bilincsek  ahogy a fájdalommal karöltve kiléptem a klinika ajtaján.

 
 

 


Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Október / 2019 >>


Statisztika

Most: 2
Összes: 24527
30 nap: 1952
24 óra: 54