Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Törés

2014.12.15

 2014 június 17- e volt, amikor reggel elment. Még bejött a szobába, elköszönt Zeusztól, tőlem és Mínosztól, majd elment. Írhatnék ódát, zenghetnék dicshimnuszt az emlékéről de nem látom értelmét, mert nem várták lennt a világháborús alakzatok. Egyébb ok nem igazán indokolhatja meg azt, hogy a szerelmed elhagyjon. Még a halál sem lehet egy indok rá, mert akkor sem történik meg az elhagyás, csupán a test elhagyása. A szerelem viszont megmarad, és ha van szerelem akkor minden kétség nélkül ez a kapcsolat és kommunikáció a haál után is végig érezhető Ez tény. Így van ez a szeretettel is, Zeusz nem sokkal utánna, hogy ő elment, meghalt. Megbeszéltük, hogy elalszik és béke van, nagyon beteg volt és valószínűleg így volt jobb mindkettőnknek. Bízom benne, Zeusznak és nekem is. 

Az elhagyás ténye viszont nem megengedett abban az esetben ha szeret az ember igazán. De akkor viszont nincs is elhagyás. Ilyenkor viszont ott a kérdés, hogy mi van ezen túl? A következő, és ez tény: hazugság a szerelemről, fondorlatosság az elhagyás megszervezésére, lopás, elsősorban a másik fél bizalmának a meglopása, az anyagi része koránt sem érdekes. Ezen túl ott van afelelőség teljes mértékű hiánya. az ember felelős kell legyen a tetteiért, ez nagyon fontos. Ha felelős a tetteiért az ember, akkor is hozhat bármilyen döntést, de akkor viszont a felkészülés időszakában az elhagyásra vonatkozóan nem tartja a másik fél fejében azt a gondolatot, hogy szereti őt de a hibákért soha nem ő a felelős. Ő csak szenved, de szeret.  A " szeretni" egy nagyon súlyos szó, és súlyos következényeket okozhat, ha felelőtlenül használja valaki. Vigyázni kell vele. elsősorban a másik félben okoz rombolást, amenyiben kiderűl, hogy nem volt mögöttes tartalma, hiszen ha az ember effélét hall, hogy valaki szereti, a psziché automatikusan beáll arra a szintre, ahol úgy szervezi meg, rendezi be az életet maga számára, hogy mindent ennek a szemüvegén keresztül szemlél.  Az ember engedi magát, hogy vigye el az érzés és az ezzel járó tudat. Ha azt mondja a számunkra kedves személy a problémák közepén, hogy szeret minket, akkor nem értjük és nem is nagyon hisszük el a készülődését, bárhányszor is utal rá. Nem mondja, csak utal,szó nélkül fenyeget, követelőzik, büntudatot kellt a legnagyobb kihívást nyújtó életszakasz közepén aztán azt mondja, hogy szeret. Ki a fene gondolná, hogy pont akkor megy el, amikor tetőzik minden és most kellene pedig ott lennie. Aztán ott állunk összetőrve reggel, majd délután újra, és néhány napra rá harmadikszor ismételten. Csak a temetésen fogd meg a kezem, az elmult hét évért, ha másért nem is és én semmi mást nem kérek. Nem jött vissza a temetésre. Így volt, és ez tény.

Soha semmiért nem vállalt felelőséget, és amikor gond volt és baj eltünt. Úgy alakította a helyzetet,hogy bűntudatot keltve a másik fél hívja őt vissza. Ez így ment hosszú éveken keresztűl. Ment, mert voltam én aki annyira gyenge volt, hogy megengedtem azt, hogy ezt csinálja valaki velem.

Tudtam és mégis meglepődtem, hogy Feri mindig  olyan volt, mint a mesében felmelegített kígyó. Amikor kiolvad megmarja a vadászt. A mesében az első alakalommal levágja a vadász a kígyó fejét. Jelen esetemben úgy volt ez hogy ujra és újra kidobom a kígyót a meleg lakásból a fagyos télbe, ha hasonlatokkal akarnék élni. Amikor viszont nagyon fázik, akkor beengedem. Nem is kidobom, megmar és elmegy. Mert ezt csinálta. Jo kis játék, és mindig ehittem, hogy most lett herceg belőle mindig, amikor visszajött. 

Az évek teltek-multak és a kígyóból nagy, gonosz sárkány lett. Sokáig ült a melegben, igy jo nagyra megnőhetett ami azt is jelentette, hogy nagyobb és roncsolobb lett  a harapása, mint valaha volt. Érdekes, hogy herceg soha nem lett belőle. Egye fene nem bántam, szívesen etettem, mert szerettem. Így éltünk évekig és én azt hittem biztonságban vagyok, megvéd és velem van ha baj van. 

Egyik reggelre arra ébredtem, hogy érzem a harapását a kezemen, és nyitva van az ajtó. Megharapott ismét majd elment. Ki a hideg fagyos télbe, melyről már azt gondolja túl élhető. Elég nagyra nőtt már, nincsen szüksége többé rám. Persze a tél fenséges jelenség és ha nem tiszteljük legyőz mindent ami élet. De ezt ő honnan is tudhatná, mikor soha nem számított neki sem a becsület sem a tisztelet. Még betyárbecsülete sem volt. Szegény szerencsétlen fogalma sincs mit tett megint. 

Ezek a gondolatok futottak végig a fejemen, amint ott álltam a kis faházam közepén a nyitott ajtó előtt és kifelé meredt a tekintetem a messzi távolba. Kinnt lassú, nagy pelyhekben hullt a hó, csend volt és béke. A sárkány nyoma a hoban már halványúlni látszott, behavazta a csendes nyugalom, mely a Mindenségből áradt. A vér a kezemről csöpög a padlóra. Távolban harangszót halok, nem sokára karácsony. Az erdő mely körűl vesz hatalmas és sötét. A hegyek magasak és rejtik a sárkányt valahol. Haragszanak rá, ezek az én hegyeim, azt kértem tartsák életben. Így életben marad. Itt a tisztáson, közepén a házam, annak közepében meg én állok. És békésen hull a hó, egy - két kisebb fenyőfa kezdődik nem messze tőlem és erdővé növi ki magát. a nyomokat elfedi a hó és fujdogál az esti szél, fel- fel kavar egy kis havat, az égbolt borús és ráűlt a hegyek nyakára. Minden olyan tökéletes. A vér már nem folyik, a seb vékony bőrt húzott magára. Mintha nem is érezném, hogy fájna. Csak látom a békét és hallom a lehulló hópelyheket., a tűz ropogását a kandallóban. Az ajtó nyitva, kicsit befújta  a havat a szél. Felállok a békésen ropogó hintaszékből és becsukom az ajtót. Örök vagyok és békés a tél, a házban már csak én vagyok és minden csupa áldott és béke. Csend van kinnt és bennt. Minden az enyém, mindenben én vagyok mert minden bennem van a Mindenség közepén a boszorkány az erdőben s a szörnyeteg átkozott.

 

 
 

 


Utolsó kép



Archívum

Naptár
<< Július / 2020 >>


Statisztika

Most: 2
Összes: 39267
30 nap: 3501
24 óra: 125